2012. február 25., szombat

Kicsit megkésve, de végre megírtam ezt a bejegyzést is...

Kedves Barátnőmnek készítettem egy Csakra-nyakláncot. Nagyon fogékony az ilyen dolgokra, mindig nagy érdeklődéssel veti bele magát a témába, így hát gondoltam, meglepem névnapja alkalmából egy kis aprósággal.
Szívem-lelkem beletettem ebbe a nyakláncba, elég sokat tervezgettem hogyan legyen, milyen alakúakra készítsem az egyes színeket. 3-4 fajta megoldást is kipróbáltam, mire megszületett ez a végtelenül egyszerű forma, hisz ez a nyaklánc nem a hivalkodásról szól. Úgy gondoltam, hogy minden színt a saját kövével díszítek, de egy másik kedves ismerősöm tanácsaira hallgatva- ő otthonosan mozog ebben, a számomra ismeretlen világban, - inkább csak átlátszó és pici Swarowski kövek felhasználásával tettem érdekessé egy-egy színvilágot. Mivel az egyes csakraszíneknek megvan a saját helyük ebben a nagy és titokzatos világban, így ezt a sorrendet egyáltalán nem szerettem volna megbontani. A zöldet (szív csakra) tettem kicsit hangsúlyosabbá azzal, hogy nagyobbra készítettem és ehhez zöld és nagyobb Swarowski kristályokat is használtam. Ezáltal erősíteni is szándékoztam ezt a csakrát.
Bízom benne, hogy kedves barátnőmre is nagy hatással lesz ez a nyaklánc, és lélekben még jobban megerősödik. Mostanában kevesebb időnk van egymásra, de nagyon-nagyon sokat gondolok rá, és kívánok neki nagyon sok boldogságot!!!

Nagyon Boldog Névnapot Kívánok Kedves Zsuzsim!!!!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése