2012. június 25., hétfő

Munkám gyümölcse

A Creative Design Magazin pályázatot hirdetett bogaras témában. Még soha nem indultam egy meghirdetett "versenyen" sem alkotásaimmal. Igazából nem is tekintem ezeket versenynek, hiszen ezek a pályázatok mindegyike inkább szívet melengető csoda, hogy vannak olyan emberek, akik támogatják a "kézműves világot".
Most viszont úgy éreztem nekem is meg kell mutatnom, miket készítek.
Egyből tudtam, hogy melyik két fotóval fogok jelentkezni. Mivel hármat lehetett nevezni, így kerestem egy harmadikat is a sok fénykép közül.
Nagy örömmel fogadtam, mikor elfogadták jelentkezésemet. Pár nap múlva elindult a like-gyűjtés...
Arra viszont nem számítottam, hogy a bögréim és a fűszertartóim ekkora sikert aratnak. A bögrécskéim 99 Like-ot, a fűszertartóim 80 Like-ot kaptak, így a Bogaras verseny - Egyéb kategóriában az én alkotásaim "győzedelmeskedtek".
Múlt héten meg is érkezett a jutalmam, munkám elismeréseként :)
Ma pedig át is sétáltam érte kedves szomszédasszonyomhoz, aki helyettem átvette a postásunktól.

Nagyon köszönöm mindenkinek aki érdemesnek tartotta munkáimat arra, hogy egy like-al jutalmazza!

Íme a nyereményem:

Ezt a fajta gyurmát nem ismerem, de kíváncsian várom a sütés utáni állapotot. Főleg mert átlátszó gyurma... Azt hiszem, ha beválik, ideális lesz méhecskék, szitakötők, bogárkák szárnyaihoz :-)
Van benne egy 'lánczáró bogyó' - mágneses -, amivel biztos egy szuper nyakláncot tudok majd készíteni, és nem kell használnom mini karabínert :-)
Persze még sok más is, ahogy látjátok, de ezek keltették fel nagyon az érdeklődésemet!



2012. június 13., szerda

Csütörtökön Bencének bezárnak az óvoda kapui...

...egészen szeptemberig :) Aztán újra indul a "mókuskerék"


Elek István - Mint a kertész

Mint a kertész virágait
gondozza és neveli,
úgy becéznek, óvnak engem óvónéni szemei.
A virág az illatával
mondja azt, hogy: „Köszönöm!”
én meg a sok jót
a szívem melegével köszönöm.



2012. június 7., csütörtök

Betegeskedéseink ellenére sem tétlenkedtem...

Egyik nap akkora szél volt itt nálunk, kimozdulni sem volt kedvünk (habár nem is tudtunk volna mert Dani és én is elkaptam valami nyavaját, ami ledöntött minket. Párocskám vitte-hozta Bencust is az oviba.) Szóval ez a nagy szél ihletet adott ehhez a fülbevalóhoz:



Volt régen egy játékom, ahol szivárványos gyűrűt lehetett nyerni, most elkészült a hozzá illő fülbevaló is. Igaz nem egy helyre kerültek, de ha valaki kéri szívesen elkészítem szettben is :-)
(bedugós füli)


Mostanság olyan sok helyen látni bagolykás kiegészítőket, anyagokat (én is dicsekedhetek egy-két bagolykás csodával), sőt már készítettem máskor is ezt-azt ezzel a motívummal. Most mobilfityegőket formáztam:



 Két, számomra új formát is kipróbáltam. Azt hiszem nem ez az utolsó ezekből, biztos fogok itt-ott simítani a motívumokon, de már most szívemhez nőttek:

(Ibolya virágos szett- nyaklánc és bedugós füli)


(mérete miatt egyenlőre bedugós fülbevalónak készült el)

2012. május 25., péntek

Újabb bögre-szett készült, már csak a név hiányzik a felhőből :)


Mobilfityegőknek készülnek:



Bedugós rózsás fülbevalók:

2012. május 21., hétfő

Ez + az...

... készült a napokban. Mostanában az egyik kedvenc felsőm egy piros ing, pici virágos mintával. Nyaklánc nem illik hozzá, mert magasított nyakú, 'szereztem' hozzá egy nagyon szuper kézi tatyót. Már csak csini és egyszerű ékszer kellett  :)


Azért megrendelésre is dolgoztam :)
 (repülős kitűző)

(bedugós fülbevalónak is kérhetőek ezek a vidám kis virágok)



 (gombok)

2012. május 13., vasárnap

Kis kitérő...

... volt a hétvégén :) Nem csak gyurmázni szoktam, imádom a festést is. Most éppen a gyerkőcök házikóját tettem egy kicsit gyermekbaráttá,  nagy örömükre.
Hétvégén ennyire futotta időmből, a fejemben még tervben van pár minta.



Ilyeneket készítettünk a nagymamiknak anyák napjára a gyerekekkel. A képkeretet szalvétatechnikával díszítettem, a csigákat pedig a két fiú díszítette ki:

2012. május 9., szerda

Itt a jó idő, így nekem is kevesebb időm jut új dolgokat készíteni...

.... azért igyekszem :) Viszont hogy posztoljak is róluk, ahhoz már tényleg össze kell szednem magam. Úgyhogy most is több dolgot hozok egyszerre.

Üveglencsés szett. Gyurma alapra illesztettem ezt a képet a kis lila virágocskáról, és üveglencsével zártam le.

Baglyos kitűző: 


Most ez az egyik kedvenc gyűrűm :) Sötétebb szürke alapra raktam világosabb árnyalatú szürkéből az indákat és a leveleket, halvány rózsaszínből pedig a bogyókat és a virágot. A mintát lakkoztam a szürke gyűrűalapot viszont nem.